A havazás sem okozott gondot Zalaboldogfán

2017. január 20.
A havazás sem okozott gondot Zalaboldogfán
Hírek
0

A téli időszakban sem áll meg az élet a falvakban. Amint leesik az első nagyobb hó, azt el kell takarítani, gondoskodni kell a középületek, terek megközelítéséről és a rászorulóknak tüzelőről.

Nincs ez másként Zalaboldogfán sem, ahol tűzifa pályázatot írtak ki és hóesés esetén időben takarítják az utakat, járdákat. – Egész évben figyelünk rájuk, de nagyon fontosnak tartom, hogy ilyenkor is segítsük az időseket, betegeket, rászorulókat. Településünk is pályázott szociális alapon kiosztható tűzifára, amiből 27 köbmétert nyertünk. A mindenkihez eljuttatott felhívásunkra 9 kérelem érkezett, ezek mindegyike megfelelt az előírásoknak, így a napokban egyformán 3-3 köbméter tűzifát osztottunk ki – fejtette ki Luter Péter polgármester.

boldogfa 1

Zalaboldogfán nagynak mondható az önkormányzati tulajdonban lévő úthálózat, melyet, a hegyi utakat is bele- értve, évek óta egy helyi mezőgazdasági vállalkozó takarít meg a hótól. A közmunkások hétvégi havazás esetén is készenlétben állnak, így azonnal takarítják a járdákat és segítik az intézményekhez, buszmegállókhoz, templomhoz, temetőhöz, bolthoz való eljutást.

Hétvégi havazás esetén nem várják meg a munkával a hétfőt, munkaszüneti napon végzett munkájukért hétköznap vehetnek ki szabadnapot. – Az önkormányzat a tüzelőn is próbál takarékoskodni, a hivatalt, rendelőt és kultúrházat fával fűtjük, melyhez jól jön az utak és árkok tisztításánál kitermelt fa is. A falubeliek többnyire eleget tesznek állampolgári kötelességüknek, de továbbra is kérjük, hogy az ingatlanjuk előtti járdaszakaszt, illetve az útig terjedő területet tartsák tisztán és az árkok vízelvezetéséről gondoskodjanak.

Nyáron a kaszálás jelenti a fő feladatot, télen a hó- és síkosságmentesítés. A rászorulóknál a közmunkások segítenek a munkákban, viszont az aktív állampolgároknak kötelességük ezen feladatok elvégzése – tette hozzá a településvezető.

Pataki Balázs

Megszakítás